• 1

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 2

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 3

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 4

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 5

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

Mendöl Tibor és kortársai

Győri Róbert

2005/2006 őszi félév

 

Ez a kurzus a hagyományos szövegolvasó szemináriumok sorába illeszkedik. Célja az, hogy egyrészt a hallgatók megismerkedjenek Mendöl Tibor életművével, másrészt sajátos áttekintést adjon a XX. századi magyar földrajztudomány történetéről. Ezért fontos – Mendöl mellett – a pályatársainak bemutatása, és a különböző tudománytörténeti interpretációk kibontása is. Óráról-órára egy-egy tanulmány, monográfia, vagy Mendöl munkásságát bemutató értékelés körüljárásával bővülnének az ismeretek; majd a szeminárium lezárásaként egy dolgozat születne, amely egyetlen kérdés részletesebb kimunkálását tűzi ki céljául. A dolgozat megírásánál nagy hangsúlyt kap a formai követelmények betartása (pl. a hivatkozás, irodalomjegyzék-készítés), illetve a tanulmány-készítés technikájának elsajátítása.

Az áttekintendő kérdések a következok lesznek:

  1. A magyar geográfia az emberföldrajz előtt. A századforduló vitái. A magyar és az európai földrajztudomány a XIX. század végén.

    • LÓCZY Lajos: Elnöki jelentés az 1905. évről. Földrajzi Közlemények. 1906. (XXXIV. évf.) pp. 112–123.

    • CZIRBUSZ Géza: A nemzeti művelődés geográfiája és a geografiai fatalisták. Eggenberger-féle Könyvkiadóvállalat, Bp. 1912. pp. III–VI.; 242–246., 249–251.

  2. Teleki Pál és magyar emberföldrajz kialakulása. Kísérlet a földrajzi dualizmus feloldására.

    • TELEKI Pál: A földrajzi gondolat története. (Második kiadás.) Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1996. pp. 17–21.

    • TELEKI Pál: A gazdasági földrajz célja és jelentősége. Kertész József Könyvnyomdája, Bp. 1912. pp. 19–28.

  3. Mendöl kortársai. A Teleki-tanítványok: Fodor Ferenc, Kádár László, Rónai András és Bulla Béla.

    • FODOR Ferenc: Egy palócfalu életrajza (Nagyvisnyó). Gazdaság-földrajzi Gyűjtemény II. Athenaeum, Bp. 1930.

    • R.: BULLA Béla: A Keszthelyi-hegység földrajza. Földrajzi Közlemények 1928. pp. 1–29.

    • R.: RÓNAI András: Egy harmonikus államterület statisztikai képe. Földrajzi Közlemények 1936. pp. 9–28.

    • R.: KÁDÁR László: A magyar nép tájszemlélete és Magyarország tájnevei. A magyar táj- és népismeret könyvtára 3. Országos Táj- és Népkutató Intézet, Bp. 1941.

  4. A pálya indulása. Mendöl doktori értekezése.

    • MENDÖL Tibor: Szarvas földrajza. Tisza István Tud. Társ., Debrecen 1928.

  5. A táj és ember.

    • MENDÖL Tibor: Táj és ember (Az emberföldrajz áttekintése) Magyar Szemle Társaság, Bp. 1932.

  6. Mendöl településfölrajza I.

    • MENDÖL Tibor: A helyzeti energiák és egyéb tényezők szerepe városaink valódi nagyságában és jellegében. Földrajzi Közlemények 1936. pp. 98–109.; 121–133.

  7. Mendöl településfölrajza II. A Mendöl-Erdei vita.

    • MENDÖL Tibor: Néhány szó az alföldi város kérdéséhez. Földrajzi Közlemények 1939. pp. 217–232.

    • R.: ERDEI Ferenc: A tanyás település földrajzi szemlélete. Földrajzi Közlemények 1941. pp. 78–95.

    • MENDÖL Tibor: Megjegyzések Erdei Ferenc "A tanyás települések földrajzi szemlélete" c. cikkéhez. Földrajzi Közlemények 1941. 69. pp. 113–115.

  8. Mendöl történeti földrajza.

    • MENDÖL Tibor: Településtörténet, településföldrajz, történeti földrajz. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának emlékére. Bp. 1938, pp. 312–334.

    • R.: BULLA Béla: Hazai történeti földrajzunk múltja, jelene és feladatai. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának emlékére. Bp. 1938, pp. 73–106.

    • R.: MENDÖL Tibor: Az új települési rend. In: DOMANOVSZKY Sándor (szerk.): Magyar Művelődéstörténet. IV. köt. (Barokk és felvilágosodás) Magyar Történelmi Társulat, Bp. é.n. pp. 167–189.

  9. Mendöl a második világháború után.

    • MENDÖL Tibor: A szocialista településföldrajz problémái. 1954.

    • ABELLA Miklós: Ankét a településföldrajz helyzetéről és feladatairól. Földrajzi Értesítő (X. évf.) 1. pp. 121–127.

    • R.: MENDÖL Tibor: A földrajztudomány története az ókortól napjainkig. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 1999. (Első kiadás 1951.)

  10. A nagy szintézisek. A Kárpát-medence földrajza és az Általános településföldrajz.

    • MENDÖL Tibor: Általános településföldrajz. Akadémiai Kiadó, Bp. 1963. pp.

    • R.: BULLA Béla – MENDÖL Tibor: A Kárpát-medence földrajza. Lucidus Kiadó, Bp. 1999. (Első kiadás: 1947.)

  11. A Mendöl tanítványok. Lettrich Edit, Major Jenő, (Wallner Ernő), Boros Ferenc, Száva-Kovács Endre, Becsei József

    • R.: BOROS Ferenc: Adatok Magyarország településállományának XVII. századi fejlődéséhez. Földrajzi Értesítő (VI. évf.) 4. pp. 459–474.

    • R.: LETTRICH Edit: Kecskemét és tanyavilága. Akadémiai Kiadó, Bp. 1968.

    • R.: MAJOR Jenő: A magyar városhálózatról. Településtudományi Közlemények 1964. 16. pp. 32–65.

    • R.: WALLNER Ernő: Paks településképe. Földrajzi Közlemények 1958. 1. pp. 1–26.

  12. Interpretációk I. Mendöl értékelése a ’80-as évek végéig.

    • Tanulmányok a Békési Élet 1980/4. számában.

  13. Interpretációk II. Mendöl és a mai geográfia.

© 2018 EJC - Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudomány Műhely