• 1

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 2

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 3

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 4

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 5

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

Őrségtől a Tiszahátig (Tájak, régiók Magyarországon)

Győri Róbert

2002/2003 őszi félév

 

A szeminárium célja, hogy a hallgatók Magyarország táji-térségi tagozódását behatóbban megismerjék, és munkájuk közben a regionális földrajz kutatási módszertanát elsajátítsák. (Szomorú tapasztalat az, hogy az egyetemi hallgatók jó részének hiányosak az ismeretei hazánk tájairól, és ez a problémakör az egyetemi képzés alatt sem hangsúlyos.) A területi felosztásnál a Beluszky Pál által lehatárolt történeti-néprajzi-társadalomföldrajzi középtájakat (79 egység) követnénk, amelyeknek határai a természetföldrajzi tájbeosztással csak részben esnek egybe. A félév felépítése kettős: a szemeszter első felében áttekintjük a legfontosabb tudománytörténeti, tudományelméleti kérdéseket, a különböző felosztási kísérleteket, majd mintaképpen néhány tájat mutatnánk be (meghívott előadónk Beluszky Pál segítségével). A félév második felében minden résztvevő egy-egy térséget dolgozna fel referátumában, ebből a referátumból születne a félév végére a szemináriumi dolgozat. A dolgozat megírásánál nagy hangsúlyt kap a formai követelmények betartása (pl. a hivatkozás, irodalomjegyzék-készítés), illetve a tanulmány-készítés technikájának elsajátítása.

 

A félév menete a következő:

  1. A regionális földrajz születése. A francia emberföldrajz kialakulása és magyarországi hatása a két világháború között.

    • MENDÖL Tibor: Táj és ember (Az emberföldrajz áttekintése) Magyar Szemle Társaság, Bp. 1932 pp. 47-67.

  2. A regionális földrajz ma és holnap. Helyzetkép. Területlehatárolási módszerek, regionális elemzési eszközök.

    • PROBÁLD Ferenc: A regionális földrajz helye a geográfiában. (Háttérvázlat.) In: NEMES NAGY József (szerk.): Földrajz, regionális tudomány. (Tudományelméleti tanulmányok.) ELTE TTK Regionális Földrajzi Tsz., Bp. 1995. pp. 35-62. vagy

    • PROBÁLD Ferenc: Tájföldrajz, regionális földrajz a hídépítés szükségessége. Szegedi Földrajzi Konferencia 2001. http://geogr.elte.hu/REF-CIKKEK.html

    • NEMES NAGY József: Tér a társadalomkutatásban. (Bevezetés a regionális tudományba.) Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Bp. 1998. pp. 128-148.

  3. Térfelosztási szempontok a geográfiában és a rokontudományokban. A természet- és a társadalomföldrajz térfelosztása. A történettudomány, a néprajztudomány és a közigazgatás térszemlélete, régiók az Európai Unióban és nálunk. (Az alábbi tanulmányok közül egyet kell elolvasni.)

    • MAROSI Sándor: Táj és környezet. Földrajzi Értesítő 1981. 1. pp. 59-72.

    • PROBÁLD Ferenc: Tájföldrajz, regionális földrajz a hídépítés szükségessége. Szegedi Földrajzi Konferencia 2001. http://geogr.elte.hu/REF-CIKKEK.html

    • FARAGÓ Tamás: Településtörténet, történeti táj, történeti térbeliség. Történeti statisztikai tanulmányok. 5. Bp. 1984, pp. 5-38.

    • KÓSA László: Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880-1920). (Harmadik, bővített kiadás.) Planétás Kiadó, Bp. 1998. pp. 30-36.

    • HAJDÚ Zoltán: Magyarország közigazgatási földrajza. Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs 2001.

    • NEMES NAGY József: Régiók, regionalizmus. Educatio 1997. 3. pp. 407-423.

    • NEMES NAGY József: Jegyzetek a modernkori térbeliség fogalmainak értelmezéséhez. In: DÖVÉNYI Zoltán (szerk.): Alföld és nagyvilág. Tanulmányok Tóth Józsefnek. MTA FKI, Bp. 2000. pp. 143-149.

  4. Magyarországi tájak, gazdasági körzetek, térségek, régiók. Térfelosztási kísérletek. (Az alábbi munkák közül legalább egynek az ismerete kötelező.)

    • KÁDÁR László: A magyar nép tájszemlélete és Magyarország tájnevei. Országos Táj- és Népkutató Intézet, Bp. 1941.

    • MARKOS György: Magyarország gazdasági körzetbeosztása. Földrajzi Értesítő 1952. 1. pp. 582-634.

    • KRAJKÓ Gyula: A gazdasági körzet néhány fontosabb vonása. In: BELUSZKY Pál - SIKOS T. Tamás (szerk.): MTA FKI Területi Kutatások 5. MTA FKI, Bp. 1982. pp. 25-41. (A kötet többi tanulmánya is ajánlott.)

    • MAROSI Sándor - SOMOGYI Sándor (szerk.): Magyarország kistájainak katasztere. MTA FKI, Bp. 1990.

    • TÓTH József: Régiók Magyarországon. In: PERCZEL György (szerk.): Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 1996. pp. 587-645.

    • BELUSZKY Pál: Honnan-hová? Tények és gondolatok az Alföld kistájairól. In: RAKONCZAI János - SZABÓ Ferenc: A mi Alföldünk. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba. 1996. pp. 87-114.

    • HAJDÚ-MOHAROS József: Természeti és történeti tájbeosztások. In: FRISNYÁK Sándor (szerk.): A Kárpát-medence történeti fölrajza. BDTF Földrajzi Tanszék, Nyíregyháza 1996. pp. 249-257.

    • ENYEDI György (szerk.): Tájak, települések, régiók. Magyar Tudomány Tár II. Kossuth Kiadó, Bp. (Megjelenés alatt.)

  5. Őrség. Vendégelőadó: Beluszky Pál.

    • Ajánlott olvasmány: DÖMÖTÖR Sándor: Őrség. Gondolat Kiadó, Bp. 1960.

  6. Kiskunság és Bereg-Szatmár. Vendégelőadó: Beluszky Pál.

    • Ajánlott olvasmány: TÁLASI István: A Kiskunság. Gondolat Kiadó, Bp. 1977. ill.

    • BELUSZKY Pál: Honnan-hová? Tények és gondolatok az Alföld kistájairól. In: RAKONCZAI János - SZABÓ Ferenc: A mi Alföldünk. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba. 1996. pp. 87-114.

  7. Rábaköz és a Háromváros. Előadó: Győri Róbert.

    • Ajánlott olvasmány: RECHNITZER János (szerk.): A Rábaköz térszerkezete. MTA RKK, Csorna-Kapuvár. 1988. ill.

    • LETTRICH Edit: Kecskemét és tanyavilága. Akadémiai Kiadó, Bp. 1968.

  8. Referátumok.

  9. Referátumok.

  10. Referátumok.

  11. Referátumok.

  12. Referátumok. Egy alkalommal 2-3 hallgató tartja meg referátumát (résztvevők számától függően).

  13. Beszélgetés a regionális földrajzról. Meghívott vendég: Probáld Ferenc.

 

Irányzatok a magyar történeti földrajzban

Győri Róbert

2002/2003 tavaszi félév

 

A szeminárium célja, hogy a magyar történeti földrajz fontos irányzatait áttekintse (némi nemzetközi kitekintéssel), s néhány mérvadó munkát megismertessen. Óráról-órára egy-egy tanulmány, könyvrészlet körüljárásával pillantanánk be a hazai történeti földrajz múltjába, és mai műhelyek munkájába. (Minden alkalomra egy rövidebb tanulmány feldolgozása kötelező (K), egy munkát pedig referátumban (R) mutat az arra vállalkozó hallgató.) A szeminárium lezárásaként egy dolgozat születne, amely egyetlen kérdés részletesebb kimunkálását tűzi ki céljául. A dolgozat megírásánál nagy hangsúlyt kap a formai követelmények betartása (pl. a hivatkozás, irodalomjegyzék-készítés), illetve a tanulmány-készítés technikájának elsajátítása.

 

Az áttekintendő kérdések a következők lennének

  1. A történeti földrajz az emberföldrajz előtt.

    • K: GYŐRI Róbert: A magyar történeti földrajz a két világháború között. Földrajzi Közlemények 2002. (Megjelenés alatt.) pp. 1-6.

  2. A modern történeti földrajz születése. Helyszín: Franciaország. Időpont: a XX. század első harmada.

    • K: BAKER, Alan K. H.: Megjegyzések a történeti geográfia és az Annales történeti iskola közötti kapcsolatról. In: TÍMÁR Lajos (szerk.): A brit gazdaság és társadalom a XVIII-XIX. században. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 1999. pp. 13-36.

    • R: MENDÖL Tibor: A francia emberföldrajz keletkezése és a történeti tudományok. Századok 1935. pp. 61-69.

  3. Magyar történeti földrajz a két világháború között. Kutatási feladatok megfogalmazása és eredmények.

    • K: GYŐRI Róbert: A magyar történeti földrajz a két világháború között. Földrajzi Közlemények 2002. (Megjelenés alatt.)

    • R: BULLA Béla: Hazai történeti földrajzunk múltja, jelene és feladatai. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának emlékére. Bp. 1938. pp. 73-106.

    • R: MENDÖL Tibor: Településtörténet, településföldrajz, történeti földrajz. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának emlékére. Bp. 1938. pp. 312-334.

  4. Történeti topográfia. Kapcsolódások, hasonlóságok és különbségek a történeti földrajzzal.

    • K: BAK Borbála: Magyarország történeti topográfiája. MTA Történettudományi Intézet, História Könyvtár, Bp. 1997. pp. 11-18.

    • R: GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I-IV. Akadémia Kiadó, Bp. (I. 1963., II-III. 1987., IV.; 1998.)

  5. Történeti ökológia. Történeti természetföldrajz? Az emberföldrajzi program egy sajátos újjáéledése.

    • K: R. VÁRKONYI Ágnes: Történeti ökológia. In: KARÁTSON Dávid (szerk.): Pannon Enciklopédia. Magyarország földje. Kertek 2000 Kiadó, Bp. é.n. (1998). pp. 448-450.

    • R: ANDRÁSFALVY Bertalan: A Sárköz ősi ártéri gazdálkodása. Vizügyi Történeti Füzetek 6. Bp. 1973. TAKÁCS Károly: Árpád-kori csatornarendszerek kutatása a Rábaközben és a Kárpát-medence egyéb területein. Korall 2000 1. pp. 27-61.

  6. A hazai néprajztudomány térszemlélete. Mennyiben rokon és miben különbözik az etnográfia és geográfia térszemlélete.

    • K: KÓSA László: Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880-1920). (Harmadik, bővített kiadás.) Planétás Kiadó, Bp. 1998. pp. 30-36.

    • R: ANDRÁSFALVY Bertalan: Néprajzi csoport, kistáj és régió. In: Népi kultúra - népi társadalom. XI-XII. Bp. 1980. pp. 39-58.

  7. Történeti földrajz és tájrekonstrukció. A klasszikus hagyomány folytatása: a nyíregyházi iskola.

    • K: FRISNYÁK Sándor: Tájhasználat és tájformálás. (A mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Árpád kori földrajzi képe.) In: FRISNYÁK Sándor (szerk.): Az Alföld történeti földrajza. Nyíregyházi Főiskola Földrajzi Tsz., Nyíregyháza 2000. pp. 259-267.

    • R: DOBÁNY Zoltán: A Taktaközi települések történeti földrajza a XVIII. század közepétől 1945-ig. Nyíregyháza 1995.

  8. A történeti régió kérdésköre 1. A földrajz funkcionális térszemléletének megtermékenyítő hatása a történettudományra.

    • K: FARAGÓ Tamás: Településtörténet, történeti táj, történeti térbeliség. Történeti statisztikai tanulmányok. 5. Bp. 1984, pp. 5-38.

    • R: TÓTH Tibor: A történeti tájak kérdéséhez. In: TÓTH Tibor (szerk.): Tanulmányok a területi kutatások módszertanából. MTA DTI Közlemények 27. Pécs, 1980. pp. 229-244.

  9. A történeti régió kérdésköre 2. Történeti térszerkezeti egységek vizsgálata a földrajztudományban.

    • K: HAJDÚ Zoltán - T. MÉREY Klára: A vonzáskörzet-kutatás történeti földrajzi kérdései. In: FARAGÓ László - HRUBI László (szerk.): A vonzáskörzetek gazdasági és közigazgatási kérdései. MTA RKK DTI Közlemények 32. Pécs, 1985, pp. 65-76.

    • R: GYŐRI Róbert: A Kisalföld valódi és elméleti vonzáskörzetei a XX. század elején. In: FRISNYÁK Sándor (szerk.): A Dunántúl és a Kisalföld és történeti földrajza. Nyíregyházi Főiskola Földrajzi Tsz., Nyíregyháza 2003. (Megjelenés alatt.)

  10. Struktúrák és hierarchiák. Településhierarchia és a történeti régiók kutatása. A kvantitatív módszerek használata.

    • K: BELUSZKY Pál: Egy félsiker hét stációja (avagy a modernizáció regionális különbségei a századelő Magyarországán). In: DÖVÉNYI Zoltán (szerk.): Alföld és nagyvilág. Tanulmányok Tóth Józsefnek. MTA FKI, Bp. 2000. pp. 299-326.

    • R: BELUSZKY Pál: A Nagyalföld történeti földrajza. Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs 2001.

  11. Kitekintés I. A mai angolszász történeti földrajz.

    • K: TÍMÁR Lajos: A gazdaság térszerkezete és a társadalom. Az amerikai történeti földrajz néhány sajátos kutatási iránya. Történeti Szemle 1985/2, pp. 258-273

    • R: TÍMÁR Lajos (szerk.): A brit gazdaság és társadalom a XVIII-XIX. században. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 1999.

  12. Kitekintés II. A mai francia történeti földrajz.

    • K: BENDA Gyula: Történeti földrajz és geopolitika. Régió 1995/4, pp. 165-169.

    • R: BENDA Gyula - SZEKERES András (szerk.): Tér és történelem. (Atelier füzetek 4.) L' Harmattan Kiadó, Bp. 2002.

 

Aktuális problémák a földtörténet tükrében

Kovács István

2002/2003 tavaszi félév

 

  1. Ősrobbanástól a bolygókig

  2. Bolygóközelben

  3. Az izgalmak elkezdődnek

  4. A kezdetek

  5. A Föld óideje

  6. Magyarország területének földtörténeti fejlődése

© 2018 EJC - Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudomány Műhely