• 1

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 2

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 3

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 4

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

  • 5

    Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely

Mendöl Tibor és kortársai

Győri Róbert

ELTE TTK FFI Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék - Eötvös Collegium

2017/2018 őszi félév

 

Ez a kurzus a hagyományos szövegolvasó szemináriumok sorába illeszkedik. Célja egyrészt az, hogy a hallgatók megismerkedjenek Mendöl Tibor életművével, másrészt pedig az, hogy egy geográfus életpályájának feltárásán keresztül sajátos áttekintést adjon a XX. századi magyar földrajztudomány történetéről. Ezért tartom fontosnak, hogy Mendöl mellett tanárait, pályatársait is bemutassam, és a különböző tudománytörténeti interpretációkat is elemezzük. A gazdag irodalomjegyzékből válogatva a hallgatóknak óráról-órára egy-egy tanulmányt, monográfiát vagy Mendöl munkásságát bemutató értékelést kell elolvasniuk; majd a szeminárium lezárásaként egy 7-8 oldalas dolgozatot kell beaniuk, amely egyetlen kérdés részletesebb kimunkálását tűzi ki céljául. Az elolvasandó anyagok jelentős részét igyekszem elektronikus formában hozzáférhetővé tenni. A dolgozat megírásánál nagy hangsúlyt kap a formai követelmények betartása (pl. a hivatkozás, irodalomjegyzék-készítés), illetve a tanulmány-készítés technikájának elsajátítása.

 

Az áttekintendő kérdések a következők lesznek:

  1. A XX. század első felének geográfiája: nemzetközi kitekintés. A regionális földrajz fénykora.

LIVINGSTONE, David N.: The Geographical Tradition. Blackwell Publishing, Oxford 1992. pp. 260–303.

  1. A magyar geográfia az emberföldrajz előtt. A magyar és az európai földrajztudomány a XIX. század végén. A századforduló vitái. Teleki Pál és magyar emberföldrajz kialakulása. Kísérlet a földrajzi dualizmus feloldására.

LÓCZY Lajos: Elnöki jelentés az 1905. évről. Földrajzi Közlemények 1906. (XXXIV. évf.) pp. 112–123.

CZIRBUSZ Géza: A nemzeti művelődés geográfiája és a geografiai fatalisták. Eggenberger-féle Könyvkiadóvállalat, Bp. 1912. pp. III–VI.; 242–246., 249–251.

TELEKI Pál: A földrajzi gondolat története. (Második kiadás.) Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1996. pp. 17–21.

TELEKI Pál: A gazdasági földrajz célja és jelentősége. Kertész József Könyvnyomdája, Bp. 1912. pp. 19–28.

HAJDÚ Zoltán: A magyar földrajztudomány és a trianoni békeszerződés. 1918–1920. In: Kisebbségkutatás. 2000. 9. pp. 224–233.

http://epa.oszk.hu/00400/00462/00006/4.htm

  1. Mendöl tanárai és kortársai. Az Eötvös Collegium műhelye. Fodor Ferenc, Bulla Béla és Kádár László.

GYŐRI Róbert: Földrajz és földtudomány az Eötvös Collegiumban – régen és ma. In: GYŐRI Róbert (szerk.): Földrajz és földtudomány az Eötvös Collegiumban. Eötvös Collegium, Bp. 2014. pp. 7–42.

http://honlap.eotvos.elte.hu/wp-content/uploads/2016/02/foldrajzosok.pdf

JOBBITT, Steven – GYŐRI Róbert (2016): Fodor Ferenc: egy magyar geográfus a XX. század első felében. In: GYŐRI Róbert – JOBBITT, Steven (szerk.): Fodor Ferenc önéletírásai. ELTE Eötvös József Collegium, Budapest, pp. 7–38.

http://honlap.eotvos.elte.hu/wp-content/uploads/2016/08/FodorFerenc.pdf

BULLA Béla: A Keszthelyi-hegység földrajza. Földrajzi Közlemények 1928. (LVIII. évf.) pp. 1–29.

KÁDÁR László: A magyar nép tájszemlélete és Magyarország tájnevei. A magyar táj- és népismeret könyvtára 3. Országos Táj- és Népkutató Intézet, Bp. 1941.

4-5. A pálya indulása. Mendöl doktori értekezése és a Táj és ember.

MENDÖL Tibor: Szarvas földrajza. Tisza István Tud. Társ., Debrecen 1928.

MENDÖL Tibor: Táj és ember (Az emberföldrajz áttekintése) Magyar Szemle Társaság, Bp. 1932.

  1. Mendöl településfölrajza I. A funkcionális morfológia módszere.

MENDÖL Tibor: Városaink valódi nagysága és a helyzeti energiák típusai. Földrajzi Közlemények 1935. (LXIII. évf.) pp. 361–368.

MENDÖL Tibor: A helyzeti energiák és egyéb tényezők szerepe városaink valódi nagyságában és jellegében. Földrajzi Közlemények 1936. (LXIV. évf.) pp. 98–109.; 121–133.

BECSEI József: Egy magyar klasszikus városszerkezeti modell (Mendöl Tibor településmorfológiája). Földrajzi Közlemények 2005. (CXXIX. évf.) 1–2. pp. 47–64.

JANKÓ Ferenc: A települések belső szerkezetének vizsgálata: a „Mendöl-módszertől” a szociálgeográfiáig.  Földrajzi Közlemények 2005. (CXXIX. évf.) 1–2. pp. 15–30.

  1. Mendöl településfölrajza II. A Mendöl-Erdei vita.

MENDÖL Tibor: Néhány szó az alföldi város kérdéséhez. Földrajzi Közlemények 1939. (LXVII. évf.) pp. 217–232.

ERDEI Ferenc: A tanyás település földrajzi szemlélete. Földrajzi Közlemények 1941. (LXXI. évf.) pp. 78–95.

MENDÖL Tibor: Megjegyzések Erdei Ferenc "A tanyás települések földrajzi szemlélete" c. cikkéhez. Földrajzi Közlemények 1941. (LXXI. évf.) 69. pp. 113–115.

TIMÁR Lajos: Erdei Ferenc és Mendöl Tibor vitái a magyar városról. Századok 1995. (CXXIX. évf.) pp. 617–628.

  1. Mendöl történeti földrajza.

MENDÖL Tibor: Településtörténet, településföldrajz, történeti földrajz. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának emlékére. Bp. 1938, pp. 312–334.

BULLA Béla: Hazai történeti földrajzunk múltja, jelene és feladatai. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának emlékére. Bp. 1938, pp. 73–106.

MENDÖL Tibor: Az új települési rend. In: DOMANOVSZKY Sándor (szerk.): Magyar Művelődéstörténet. IV. köt. (Barokk és felvilágosodás) Magyar Történelmi Társulat, Bp. é.n. pp. 167–189.

GYŐRI Róbert: Mendöl Tibor és a magyar történeti földrajz. Földrajzi Közlemények 2005. (CXXIX. évf.) 1–2. pp. 103–116.

9-10. Mendöl a második világháború után.

GYIMESI, Zoltán (2014): The Contested Post-Socialist Rehabilitation of the Past: Dual Narratives in the Republishing of Tibor Mendöl’s Introduction to Geography. Hungarian Cultural Studies. e-Journal of the American Hungarian Educators Association, 7. pp. 242–273.

http://ahea.pitt.edu/ojs/index.php/ahea/article/view/172/229

GYŐRI Róbert: A múlttal való tudományos leszámolás – Eötvös collegista geográfusok az 1950-es években. In: HORVÁTH László – LACZKÓ Krisztina – TÓTH Károly – PÉTERFFY András (szerk.): Lustrum: Ménesi út 11–13. Sollemnia aedificii a.D. MCMXI inaugurati. Typotex Kiadó – Eötvös Collegium, Bp. 2011. pp. 288–311.

http://cseri.web.elte.hu/lustrum/GyoriRobert_Geograf.pdf

MENDÖL Tibor: A szocialista településföldrajz problémái. MTA Társadalom- és Történettudományi Osztályának Közleményei 1954. (V. évf.) pp. 599–627.

ABELLA Miklós: Ankét a településföldrajz helyzetéről és feladatairól. Földrajzi Értesítő (X. évf.) 1. pp. 121–127.

MENDÖL Tibor: A földrajztudomány története az ókortól napjainkig. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 1999. (Első kiadás 1951.)

MENDÖL Tibor: Néhány szempont a hazai településhálózat vizsgálata, településeink osztályozása és elhatárolása kérdésében. Földrajzi Értesítő 1967. (XVI. évf.) pp. 107–117.

  1. A nagy szintézisek. A Kárpát-medence földrajza és az Általános településföldrajz.

MENDÖL Tibor: Általános településföldrajz. Akadémiai Kiadó, Bp. 1963. pp.

BULLA Béla – MENDÖL Tibor: A Kárpát-medence földrajza. Lucidus Kiadó, Bp. 1999. (Első kiadás: 1947.)

TOLNAI Gábor: Mendöl Tibor Általános településföldrajz című munkája a hazai és nemzetközi településföldrajz kontextusában. In: GYŐRI Róbert (szerk.): Földrajz és földtudomány az Eötvös Collegiumban. Eötvös Collegium, Bp. 2014. pp. 121–128.

http://honlap.eotvos.elte.hu/wp-content/uploads/2016/02/foldrajzosok.pdf

  1. A Mendöl tanítványok. Lettrich Edit, Major Jenő, (Wallner Ernő), Száva-Kovács Endre.

LETTRICH Edit: Kecskemét és tanyavilága. Akadémiai Kiadó, Bp. 1968.

MAJOR Jenő: A magyar városhálózatról. Településtudományi Közlemények 1964. 16. pp. 32–65.

WALLNER Ernő: Paks településképe. Földrajzi Közlemények 1958. 1. pp. 1–26.

  1. Interpretációk I. Mendöl értékelése a ’80-as évek végéig.

DÖVÉNYI Zoltán: Mendöl Tibor gyermek- és ifjúkora. Békési Élet 1980. (XV. évf.) pp. 413–416.

FODOR Ferenc: A magyar földrajztudomány története. MTA FKI, Bp. 2006. pp. 688–690.

LETTRICH Edit: Mendöl Tibor szerepe és jelentősége a magyar geográfiában. Békési Élet 1980. (XV. évf.) pp.  417–425.

SOMOGYI Sándor: Mendöl Tibor emlékezete. Békési Élet 1980. (XV. évf.) pp. 434–439.

WALLNER Ernő: Emlékezés Mendöl Tiborra. Földrajzi Közlemények 1976. (C. évf.) pp. 173–186.

  1. Interpretációk II. Mendöl és a mai geográfia.

ANTAL Zoltán – PERCZEL György: Szemelvények tanszékünk történetéből. In PERCZEL György – SZABÓ Szabolcs (szerk.): 100 éve született Mendöl Tibor. Trefort Kiadó, Bp. 2005. pp. 13–53.

ANTAL Zoltán: Az általános gazdasági földrajz hazai megalapozói: Teleki Pál, Mendöl Tibor és Markos György. In BLAHÓ János – TÓTH József (szerk.): Tanulmányok Mendöl Tibor születésének 100. évfordulójára, Orosháza – Pécs. pp. 22–39.

GYŐRI, Róbert: Tibor Mendöl. In: Hayden, LORIMER – Charles, W. J. WITHERS (eds.): Geographers: Biobibliographical Studies. Vol. 28. Contiuum, London 2009. pp. 39–54.

KOVÁCS Zoltán: Előszó (A ’Földrajzi Közlemények’ Mendöl számához.) Földrajzi Közlemények 2005. (CXXIX. évf.) p. 1.

PERCZEL György: Mendöl Tibor életéről, munkásságáról. In: Mendöl Tibor: A földrajztudomány az ókortól napjainkig, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2005. pp. 259–262.

PROBÁLD Ferenc: Mendöl Tibor munkássága és szellemi öröksége. Földrajzi Közlemények 2005. (CXXIX. évf.) pp. 7–14.

 

 

Földtudományi cikkolvasó szeminárium II.

(Earth Sciences Reading Seminar II.)

Lukács Tamás

BMVD-200/690/EC

2017/2018 őszi félév

 

Oktatás nyelve: angol

Kurzus célja

A kurzus minden olyan, elsősorban természetföldrajz, földtudományi érdeklődésű hallgatónak szólt, akik jó, szóbeli angol nyelvtudását szaknyelvi irányban is továbbfejlesztené. A félév során a hallgatók megismerkednek az alapvető szaknyelvi és fogalmazási készségekkel valamint a tudományos eredményeik reprezentálását. A nyelvi, fordítási technikák mellett adatvizualizációs lehetőségekkel is megismerkednek.

Kurzus formája

A 90 perces tanórák heti egy alkalommal kerülnek sorra, megbeszélt helyen és időpontban, gyakorlat formájában. A hallgató a félév során végzett beadandók és órai aktivitás alapján kaptak érdemjegyet. A gyakorlatról maximum 3 hiányzás megengedett.

A SZEMINÁRIUM CÉLJA ÉS RENDJE (TEMATIKA, FELADATOK)

Kurzusok rendje

  1. Bevezetés. Angol szóbeli képességek felmérése.
  2. Kiadott cikkek előadása.
  3. Prezentációk szerkezete.
  4. Prezentációk nyelvtana és szóhasználata.
  5. Magyarról angolra fordítási feladatok.
  6. Angolról magyarra fordítási feladatok.
  7. Ábrakészítés CorelDraw-val.
  8. Ábrakészítés MATLAB-bal.
  9. Összefoglalás.

KURZUS TELJESÍTÉSE

A kurzus folyamán 3 darab kiadott házi feladat (30%), valamint egy rendszeres cikkolvasást igénylő feladat lesz (25%), amely önálló munkát igényel. A szóbeli képességet mérik az előre megbeszélt cikkekből tartott prezentációk (30 %). Az órai aktív résztvétel beleszámít az év végi jegybe (15%).

 

Budapest építőkövei 2. 

Sági Tamás 

(BMVD-200.684/EC) 

2017/2018 tavaszi félév

 

 

A munka földrajzai

Czirfusz Márton  

(llln9266i) 

ELTE TTK, FFI, Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék 

2017/2018 tavaszi félév

© 2018 EJC - Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudomány Műhely